Ha Izrael bármilyen ellencsapást indít Iránnal szemben, a perzsa állam ezt elsöprő erővel torolja majd meg – jelentette ki Ebrahim Raiszi iráni elnök a Reuters tájékoztatása szerint.
A síita hatalom szombat este indított nagyszabású rakétatámadást Izrael ellen. A lépést Teherán válasznak szánta a damaszkuszi iráni nagykövetség elleni bombázásra. Irán újabb lehetséges célpontokat nevezett meg.
Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One.
Rob Bauer holland tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke március 21-én Kijevbe látogatott.
Ez az első alkalom a 2022 februárjában kezdődött orosz invázió óta, hogy Kijevbe utazott egy NATO-hoz kötődő katonai küldöttség. A tengernagy beszédet mondott a kijevi biztonsági fórumon, amelyben kijelentette, hogy ottléte "annak bizonyítéka, hogy a NATO és Ukrajna közelebb került egymáshoz, mint valaha" - idézi a Kyiv Independent.
Ukrajna vereségéről, több milliós veszteségről, közelgő NATO-Oroszország háborúról és atomfegyverek telepítéséről beszélt Rajmund Andrzejczak tábornok, a lengyel haderő volt vezérkari főnöke a lengyel televízió adásában – számolt be több lengyel portál, köztük a Polsat News is.
Az orosz haditengerészet egykori vezérkari főnök-helyettese, Vlagyimir Pepeljajev ellentengernagy bejelentette, hogy terveik között szerepel a legmodernebb Szu-57-es vadászrepülőgép fedélzeti változatának fejlesztése. Ezzel is növelnék Oroszország haditengerészeti képességeit – tudósított az EurasianTimes.
Az orosz állami média szerint Valerij Geraszimov tábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Ukrajnában harcoló csapatokhoz látogatott – írja a Reuters.
Izrael északi határánál is felkészül a harcra – hangsúlyozta Herci Halevi izraeli vezérkari főnök a libanoni határnál tartott katonai tanácskozáson szerda este. Az elmondások szerint a Hezbollahhal készülnek összecsapásokra, de a katonai vezető már a harcok befejezésének feltételeit is kikötötte.
Észak-Korea több manőverező robotrepülőgépet indított a tenger irányába január óta ötödik ilyen jellegű fegyverkísérlete során – közölte a dél-koreai hadsereg szerdán.
Az ukrán elnök szombaton öt magas rangú katonai vezető kinevezését jelentette be, miután Olekszandr Szirszkij vezérezredest nevezte ki a fegyveres erők új vezetőjének - számolt be a Reuters.
Leváltotta az ukrán haderő főparancsnokát, Valerij Zaluzsnijt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Olekszandr Szirkszkij lesz az új vezető. Éjjel megjelent a Tucker Carlson által készített, maratoni hosszúságú interjú Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az orosz haderő Avgyijivka 20-30%-át elfoglalta. Az ukrán haderő egyre súlyosabb lőszerhiánnyal küzd. Hatalmas tűz volt Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Volodimir Zelenszkij leváltotta Szerhij Saptala ukrán vezérkari főnököt - írja a Sky News.
Az elmúlt hetekben számos európai politikus figyelmeztetett arra, hogy hamarosan háború lehet Oroszországgal, a drasztikus kijelentésekre reagált pár perce Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke is, szokásos szélsőséges stílusában. Medvegyev hangsúlyozta: szerinte nem lesz háború, de ha netán mégis, akkor atomháború lesz.
Megszólalt Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium „ukrán háborús bűntettekkel” foglalkozó nagykövete a Valerij Zaluzsnij körül kialakult pletykákról. Szerinte a tábornok elküldésébe akár az ukrán elnök is belebukhat – írja az orosz állami TASZSZ.
A CNN forrásai alapján azt állítja, a hét végén kiadhatja Volodimir Zelenszkij ukrán államfő az elnöki rendeletet Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök elbocsátásáról.
A KyivPost készített interjút több ukrán katonával azt követően, hogy a hét elején több híresztelés is azt állította: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnököt. A nyilatkozók szerint az államfő terve veszélyezteti az állambiztonságot és a háborús erőfeszítéseket.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.